Mesterséges intelligencia és az életfeladat

Merre tart az emberiség? Hogyan maradhat emberi a jövőnk a Vízöntő korszakban? Stephen Hawking 2016-ban a Cambridge-i Egyetemen tartott beszédében ezt mondta: „A mesterséges intelligencia sikere lehet civilizációnk történetének legnagyobb eseménye, de az is lehet, hogy az utolsó, ha nem tanuljuk meg, hogyan kerüljük ki a kockázatait.” A mondanivalóm ebben az írásban szorosan összefügg az […]
Nem vesztettem el magam, csak még nem láttam, merre menjek

Egy újrakezdés története Karrierváltás és belső feszültség, amikor már nem hív a régi út Anita megérkezett a mentorprogram első, személyes találkozójára. Amikor bemutatkozott, az volt az érzésem, hogy ez a nő tudja, mit akar. Határozottsága minden tekintetben érezhető volt. Hirtelen fel is merült bennem, hogy vajon miért jött. Amit még észrevettem rajta, az […]
A valódi gazdagság titka: Így élj meg az életfeladatodból nőként

Sokan hiszik, hogy választani kell a pénz és a hivatás között. Pedig a legmélyebb küldetésed lehet a leggazdagabb életed alapja. Az életfeladat megvalósításának gátja Két dolog korlátoz abban, hogy megvalósítsd az életfeladatod. A kudarctól való félelem és az a hit, hogy abból nem lehet megélni. Ha gazdag akarsz lenni, válj problémamegoldóvá. Van probléma […]