Egy újrakezdés története
Anita megérkezett a mentorprogram első, személyes találkozójára. Amikor bemutatkozott, az volt az érzésem, hogy ez a nő tudja, mit akar. Határozottsága minden tekintetben érezhető volt. Hirtelen fel is merült bennem, hogy vajon miért jött. Amit még észrevettem rajta, az az öltözéke volt. Nagyon alaposan átgondolt és összeválogatott darabok. Nekem támpont az Enneagram karakter felismeréséhez a határozottságával egyetemben. Úgy is lett, de erről később.
Megkérdeztem Anitát, hogy akkor mi vezette hozzám. Elmondta, hogy a honvédségnél dolgozott pénzügyi területen. Egy idő után nem érezte a kihívást, rutinná váltak a napjai. A szorongás még nem ütötte fel a fejét, de azt már érezte, hogy nem a saját útját járja. Zárójelben megjegyzem, hogy a pénzügy adatokról szól, de amit itt igazán élvezett, az – a pénzügyi ügyek mentén ugyan – az emberekkel történő kapcsolódás volt.
Végül Anita ugrott. Minden terv nélkül kilépett. Egy borzasztóan nehéz időszak következett. 11 hónap keresgélés után talált állást, miközben azért képezte is magát.
– Az elvégzett tanfolyamokban nem volt igazán koncepció. Jól jött volna akkor egy ilyen mentorprogram, de nem jött. Biztosan nem volt még itt az ideje- mondja meggyőződéssel.
Anita ma is annál a cégnél dolgozik, mint utazásszervező.
– Nyilván nehézséget okozott az átállás. Más cégkultúra, más feladatkör, kihívások, felelősség. Nagyon precíznek is kell lenni. Ekkor láttam meg a mentorprogramodat. Megszólított. Rólam beszéltél. Már vasárnap éreztem, hogy szorongok, éjszaka felébredtem és agyaltam. Biztos, hogy nem felejtettem el valamit? Stresszes a munkám, többek közt pont azért, mert nem veszem félvállról. (Egyébként ez is a karakterem sajátossága.)
Amikor Anitát arról kérdeztem, hogyan hatott ez a családi életére, a válasza nem lepett meg.
– 8 óra munka nem csak az alvásra hat negatívan, hanem a gyerekekre, a párkapcsolatra is. A honvédségnél becsuktam az ajtót, és nem vittem haza a feladatokat. Itt nem tudom megtenni. A gyerekek megérezték, hogy zaklatott vagyok. Azt mondták: Anyát most ne zavarjuk. Nem tudtam rájuk koncentrálni, nem segítettem az elakadásaikban. Legalábbis nem úgy, ahogy azt anyaként szerettem volna. Megszületett bennem a vágy, bárcsak látnám, merre tovább!
– Elvesztél?- kérdeztem.
Anita másképp fogalmazott.
– Amikor az ember elveszett, akkor nincs benne tenni akarás. Legalábbis az én értelmezésem szerint. Bennem ott volt hajtóerő, azonban nem tudtam, hogy hogyan tovább?
Azon az első mentornapon megmutatta magát Anita karaktere. Hármas, legfőbb tulajdonsága a hatékonyság, nagyon fontos számára a munka, mozgatórugója a siker, amit akkor érez, ha kívülről megerősítést kap.
– Hogyan hatott rád, amikor megismerkedtél a karaktereddel?
– Megkönnyebbültem! – s a válaszát sóhaj kísérte. Wow, aha élményt éltem át. Nem vagyok rossz ember, ha időnként a gyengébb formámat hozom. Az, hogy a maximumot KELL teljesítenem, csak az én fejemben létezik. A siker megélése attól függ, hogy a külvilág megerősít-e. Elgondolkodtam ezen. Fontos ez nekem? Szeretném, hogy mástól függjön az én sikerélményem? Miért szeretnék külső elismerést akkor, amikor saját magam elismerésére vágyom?
Anitában elindult egy folyamat. Elkezdett figyelni a karakteréből fakadó gondolatokra és fülön csípte őket, nem hagyott teret nekik. Elmondta, hogy ebben sokat segítettek a mentorprogram feladatai. Ma már ritkábban jönnek ilyen önszabotáló gondolatok – hirtelen megáll, elmélázik, majd folytatja.
– Igazából nincsenek is.
– Anita, pontosan, precízen csináltad a feladatokat. Volt-e olyan, ami megvilágította a benned rejlő önvalódat?
– Egy folyamaton mentem keresztül, de voltak benne kiugró villanások. Amikor meg kellett kérdezni a környezetünket, hogy szerintük miben vagyok jó. Volt, aki azonnal rávágta „megjavítod a dolgokat”. Ez a feladat azért hatásos, mert amiben az ember jó, az neki természetes, holott éppen az az ő erőforrása. Az a feladat is fényszóróként világított rám, amikor elképzeltük, hogy a világvége után 150 fős közösségben éltünk, itt is – miután én már gondolatban jutottam valamire – mást kérdeztem meg, hogy szerinted én mit csinálok ott abban a helyzetben? A válasz ugyanaz volt. „Megjavítasz.”
– Jó, de mit kezdjek ezzel? -gondoltam magamban. A lecke következő állomása helyre tett bennem mindent. Mit csinálnál, ha mesés vagyonod lenne? Ha sok pénzem lenne, akkor lenne sok cégem. Hoppá, az baromira unalmas. Tovább vittem a gondolatot. Mi van, ha gubanc van? És akkor meghallottam a lelkem, mert ujjongva mondta: Azt imádnám!!! Fejleszteni rendszert és embert, mert a kettő összefügg.
Anita egy metaforával írta le azt a megkönnyebbülést, ami felismerést hozott.
– A maja fátyla, mint egy hártya átszakadt.
Ő átlépett rajta, és egy csodálatos világban találta magát. Már tudta, hogy az az ő közege, végeszakadt a tapogatózásnak. A végcélt azonban még nem látta.
– Tudod, Tercsi az nem is számít, hogy mi a vége, bármennyire klisé, de igaz: Az út a lényeg. Nincs rossz döntés, csak tanulság van. Ha mellékvágányra kanyarodom, és úgy érzem, ez nem való nekem, majd korrigálok. Az is egy tapasztalat. Mindegy hova jutok, a lényeg, hogy ma már a saját utamat járom.
A mentorprogram feladatai még csak nem is hasonlítanak ahhoz, hogy hivatást keresünk. Kíváncsi voltam, hogy Anita mit gondolt erről, nem voltak-e kétségei afelől, hogy tényleg segítenek-e az életfeladat megtalálásában.
– Annyira intenzív volt, meg egyébként is, bíztam benned. Ha ezt fontosnak gondolod, akkor az is. A feltételt is megszabtad a legelején, csinálni kell a leckét. Így tettem. Megterhelő volt, de jó értelemben.
-Fájt?
-Hogyne! De kezelni tudtam. A fájdalomtól értékes a munka.
Anitától nagyon hamar kaptam egy aprólékosan kidolgozott öntérképet. Amit találtunk róla, hogy mi a dolga, az passzol-e a karakteréhez, az értékrendjéhez, adottságaihoz, eddigi tapasztalatához és a piachoz. Mindenütt pipa. Tehát csak lépni kell.
-Anita, hol tartasz most?
– Mivel szeretek fejleszteni, megjavítani dolgokat – hosszas csend, keresi a szavakat – úgy értem, megolajozni a gépezetet. Ez mindig is bennem volt. Valaki megkérdezte, voltak-e jelek arra, mi a küldetésem? Igen, de nem vesszük észre, csak utólag visszagondolva áll össze a kép.
Anita most coach képzésen vesz részt, még nem tudja, hogy biznisz, karrier vagy geronto coach lesz-e, esetleg tréner vagy a HR területén köt ki, de egyáltalán nem tartja bajnak.
– Semmit sem erőltetek, megengedésben vagyok. Lubickolok a tanulásban. Talán szervezetfejlesztés lesz a vége, amiben ott az ember. A jól működő szervezet a jól működő embertől függ.
Amikor az útkereső már nem keres, hanem megtalálta az utat, akkor az a kérdés, van-e erre igény. Anita az elméleti tanulást kiegészítette gyakorlattal. Egy női vállalkozó csoportban felajánlotta a segítségét azoknak, akik megrekedtek. Annyian jelentkeztek, hogy csak a töredékét tudta elvállalni. Nyilván azért is, mert ingyen van, de a lényeg az, hogy megmutatta magát a szükséglet. És hogyan érzi magát Anita ebben a feladatban?
-Tapasztalatlanságból fakadó önbizalomhiánnyal indultam, de azon túl vagyok. Fantasztikus látni a másikon az aha élményt. Rá tudok hangolódni másokra, ez egyébként a karakterem erőssége is. Együtt éljük meg a sikert. A főállásomban nagyrészt adatokkal dolgozom, de ott is tudom már, hogy mi okoz örömet: amikor emberekkel kapcsolódhatok, és szerencsére erre is van lehetőség.
– Anita, mit üzensz az útkeresőknek?
– Olyan nincs, hogy valakinek nincs küldetése, de a hivatás keresésénél ott követik el a legtöbb hibát, hogy nem jó a kiindulópont. Azt keresik, hogy milyen legyen a munka. Mivel lehet pénzt keresni? Legyen home office, a gyerekek miatt. Legyen rugalmas a munkaidő. Pedig az origó önmagad vagy. Az önismeretet nem tudod megúszni. Ne várd el, hogy valaki megmondja, mit csinálj. Nem könnyű dolgozni magadon. Ne a felszínt kapargasd, áss mélyre! Véres verejtékes, izzadságos munka, – mosolyog közben- de kifizetődik. Nem fogod megbánni, mert értelmet adsz az életednek.
Ha magadra ismertél Anita történetében…
Ha te is érzed, hogy nem ott vagy, ahol lenned kellene, ha nap mint nap ott motoszkál benned a kérdés: „Ennyi lenne az élet?”, akkor ne nyomd el a belső hangod.
A mentorprogram, amiben Anita is rátalált önmagára, nem kész válaszokat ad, hanem segít megtalálni a sajátodat.
Készen állsz arra, hogy végre ne mások életét éld?
Írj nekem. 🙂
