Egy óvónő útja, hogyan talált vissza a hivatásához

Voltál már úgy, hogy „mindened megvolt”, mégis üresnek érezted magad? Kati is átélte ezt. És ma már tudja: nem az anyagi biztonság hozza el a boldogságot, hanem az, ha a szíved útját járod. Göncz Katalin, az ízig-vérig óvónő története arról, hogyan talált rá az életfeladatára. A kezdetek tévútja Magas, karcsú, igazi nő. A kedvesség […]
Mesterséges intelligencia és az életfeladat

Merre tart az emberiség? Hogyan maradhat emberi a jövőnk a Vízöntő korszakban? Stephen Hawking 2016-ban a Cambridge-i Egyetemen tartott beszédében ezt mondta: „A mesterséges intelligencia sikere lehet civilizációnk történetének legnagyobb eseménye, de az is lehet, hogy az utolsó, ha nem tanuljuk meg, hogyan kerüljük ki a kockázatait.” A mondanivalóm ebben az írásban szorosan összefügg az […]
Autentikus élet Stressz helyett belső harmónia

Miért érdemes autentikusan élni? Stresszes vagy? Ki ne lenne az? A modern világban a nyugalom ritka kincs. Mintha csak a hegytetőn élő szerzetesek számára lenne megengedett. De az igazság az, hogy nem csak ők élhetnek nyugalomban. Azok is, akik autentikusan élnek. Autentikus életet élni annyit tesz, hogy követed azt, amire születtél, azt használod, amiben jó […]
Mi az a hivatás? Hogyan találhatod meg az életfeladatodat?

Sokan érzik úgy egy ponton az életükben, hogy többre hivatottak annál, mint amit jelenleg élnek. Talán te is érezted már: „Sokkal több van bennem, mint amit most csinálok.” Ez az érzés nem véletlen, a hivatásod hív téged. Ebben a cikkben segítek megérteni, mi is valójában a hivatás, miért nem egyetlen szakma vagy foglalkozás és hogyan […]
Az légy, aki vagy

De hát nem tudsz az lenni, mert nem tudod, ki vagy? Hogyan lehetséges? Nem érted a működésed. Nem érted az élet értelmét, a te életed értelmét. Van valami, amit születésedkor magaddal hoztál. Az autentikus önvalódat, ami tudja, hogy mit akar tőle az élet. Csakhogy három éves korodtól kezdve, amikor azt mondtad, Rebeka vagyok, létrehoztál egy […]
Nem vesztettem el magam, csak még nem láttam, merre menjek

Egy újrakezdés története Karrierváltás és belső feszültség, amikor már nem hív a régi út Anita megérkezett a mentorprogram első, személyes találkozójára. Amikor bemutatkozott, az volt az érzésem, hogy ez a nő tudja, mit akar. Határozottsága minden tekintetben érezhető volt. Hirtelen fel is merült bennem, hogy vajon miért jött. Amit még észrevettem rajta, az […]
Hivatás 40 felett: Mit tanítanak nekünk az elefántok?

Úgy érzed, több van benned? A hivatásod megtalálása 40 felett is lehetséges. Ismerd meg a jobb agyféltekés tanulás módszerét és a Ki-csoda vagy? mentorprogramot, amely segít örömmel tanulni és kiteljesedni. Egy meglepő történet Afrikából Afrikában egy időben túlszaporodtak az elefántok. A hatóságok úgy döntöttek: csökkenteni kell a létszámukat, és elkezdték kilőni őket. A cél […]
A valódi gazdagság titka: Így élj meg az életfeladatodból nőként

Sokan hiszik, hogy választani kell a pénz és a hivatás között. Pedig a legmélyebb küldetésed lehet a leggazdagabb életed alapja. Az életfeladat megvalósításának gátja Két dolog korlátoz abban, hogy megvalósítsd az életfeladatod. A kudarctól való félelem és az a hit, hogy abból nem lehet megélni. Ha gazdag akarsz lenni, válj problémamegoldóvá. Van probléma […]
Alzheimer kontra életfeladat 1. rész

Mi okozhatja az Alzheimert? A zsugorodó hippokampusz. Mi a hippokampusz? A hippokampusz a formája miatt kapta a nevét, csikóhalra emlékeztet. A hippokampusz a rövidtávú memóriában tárolt emlékeket viszi át a hosszútávúba. A hippokampuszod több oknál fogva is szenved. De talán a legmegdöbbentőbb, hogy mesterségesen szenvedtetik úgy, hogy nem is tudsz róla. PhD. […]
Életfeladat, hivatás, boldogság – Prof. Dr. Gerald Hüther agykutató tanácsai

Mi a boldogság? Amikor a valós, autentikus éned összhangban van a tanult személyiségeddel. Megszülettél azért, hogy életfeladatot teljesíts. Ehhez hoztál magaddal egy hatalmas szerszámkészletet, adottságokat, képességeket. Egy talentum vagy. Egyedi és megismételhetetlen. Kötődés kontra önmegvalósítás Két célod volt, kötődni, elsősorban a szülőkhöz, valamint a tehetséged ki akartad bontakoztatni. Modern szóval élve, önmegvalósítani akartál. Azonban […]