Életszakaszok 40 felett. Miért fogy el az energiád, ha a régi életedhez ragaszkodsz?
Az energiahiány 40 felett nem mindig azt jelenti, hogy megöregedtél, elfáradtál, vagy már kevesebbre lennél képes. Valami egészen más történik.
Lezárult egy életszakaszod, de te továbbra is ugyanazokat a feladatokat végzed, ugyanazoknak az elvárásoknak próbálsz megfelelni,
Csakhogy ami korábban épített, később már kimeríthet.
Ami harmincévesen biztonságot adott, negyvenöt évesen fogva tar. Régen lelkesedtél valamiért, ma már csak megszokásból csinálod.
Valószínű, hogy nem az energiád fogyott el. Inkább az életed kér tőled valami mást.
Ha jól megfigyeled a természetet és annak rejtett üzeneteit, számtalan helyen találkozol a hetes számmal.
Tested sejtjeinek egy része folyamatosan megújul, cserélődik.
Az Úr hat nap alatt teremtette meg a világot, a hetedik napon megpihent.
A világnak hét csodája van, a szivárvány hét színben pompázik.
Hófehérkének hét törpe segített, a mesebeli farkas pedig hét kecskegidát próbált becsapni.
A párkapcsolatokban is a bűvös hetedik évről beszélünk.
Hét főbűn és hét erény mutat irányt a helyes élethez. A katolikus egyháznak hét szentsége van, és még káromkodva is ezt mondjuk:
„Azt a hét szentségit!”
A zenei hangsornak hét alaphangja, a periódusos rendszernek hét periódusa van.
Az életfeladatainkat is feloszthatjuk hétéves ciklusokra. Ezek a szakaszok nem merev határvonalak, és nem mindenkinek pontosan a születésnapján kezdődnek. Inkább egyfajta önismereti térképként segítenek megérteni, miért változnak meg időről időre a vágyaink, céljaink és feladataink.
A szenvedést gyakran nem maga a változás okozza, hanem az, hogy ragaszkodunk ahhoz, ami már megszokott.
A lélek nem akarja, hogy egész életünkben ugyanazt ismételjük.
Minden hétéves időszaknak más feladata és tanulnivalója van. Ha mégis görcsösen ragaszkodunk ugyanahhoz a tevékenységhez, szerephez vagy életformához, könnyen megrekedünk.
Mintha egész életünkben ugyanazt a 7 iskolai osztályt akarnánk újra és újra elvégezni. Lehetünk benne egyre ügyesebbek, de közben nem haladunk tovább.
Ha ismered az egyes életszakaszok jellemzőit, könnyebben felismered, mikor érkezett el az elengedés ideje.
Születése után a gyermeknek meg kell tanulnia a testében létezni, hiszen egy materiális világba érkezett.
Élete első éveiben elképesztő mennyiségű tudást sajátít el. Megtanul mozogni, beszélni, kapcsolatot teremteni és eligazodni a környezetében.
Szivacsként szívja magába mindazt, amit maga körül lát és érez. Az utánzás még nem tudatos. Nem mérlegeli, hogy szülei viselkedése jó vagy rossz, egyszerűen átveszi.
Ebben az életkorban a szülei jelentik számára a világot. Az ő szokásaik, reakcióik és kapcsolati mintáik alapozzák meg a gyermek későbbi beidegződéseit.
Ahogyan a szülei egymással beszélnek, úgy tanul meg ő is kapcsolódni. Amit otthon a szeretetről, a biztonságról, a pénzről vagy a konfliktusokról lát, azt természetesnek fogadja el.
Ebben az időszakban elindul a logikus gondolkodás.
A gyermek már nemcsak utánozza a felnőtteket, hanem meg is kérdőjelezi, amit hall. Feszegeti a saját és környezete határait, miközben fejlődik a társas érzékenysége és az empátiája.
Megtanul alkalmazkodni a közösséghez. Megismeri az iskola, a baráti kapcsolatok és a tágabb környezet szabályait.
A szülőkhöz fűződő szoros kötődése lassan oldódni kezd. Már nemcsak rajtuk keresztül látja a világot, hanem megjelennek más példaképek, vélemények és értékrendek is.
Ebben az életszakaszban megszületik a kérdés:
„Ki vagyok én a szüleimtől átvett minták nélkül?”
A kamasz megkérdőjelezi a szülői értékeket, vitatkozik, lázad, elutasít, majd lassan kialakítja saját erényeit és értékrendjét.
A kamaszkori ellenállás tehát nem neveletlenség. Az önálló identitás megszületésének természetes része.
A fiatalnak el kell távolodnia a szülei világától ahhoz, hogy felfedezhesse a sajátját. Különösen fontos lenne ezért, hogy a szülők ne kényszerítsék rá gyermekükre saját, meg nem valósított céljaikat.
Mindenki egyedi életfeladattal születik. A gyermek nem azért érkezik, hogy befejezze azt az életet, amelyet a szülője nem mert elkezdeni.
Ez az időszak a tapasztalatszerzésről szól.
Pályakezdés, utazás, barátságok, párkapcsolatok, első komoly döntések és gyakorlati próbálkozások követik egymást.
A fiatal keresi a helyét a világban. Teszteli a képességeit, a határait, az elképzeléseit és a lehetőségeit.
Ebben az időszakban alapozza meg társadalmi és szakmai pozícióját. Sokaknál megjelenik a családalapítás és a gyermekvállalás gondolata is, amely szintén fontos lélekfeladattá válhat.
Még sok irány nyitva áll. Ez szabadságot ad, ugyanakkor bizonytalanságot is okozhat.
Az előző életszakasz a lehetőségek tárházáról szólt. Most ezek a lehetőségek lassan beszűkülnek.
Megszilárdulhat a párkapcsolat, sokaknál lezárul a gyermekvállalás időszaka, és konkrétabbá válik a szakmai irány.
Az anyagi és társadalmi biztonság egyre fontosabb lesz. Elkezdődik a státuszépítés, megjelenik a vágy, hogy feljebb lépjünk a karrierlétrán.
Ebben az időszakban jelentkezhet az első komolyabb elbizonytalanodás is.
A mókuskerék már fárasztó, de a biztonsághoz való ragaszkodás nem engedi a kiszállást.
Felmerül a kérdés:
„Valóban ezt az életet választottam, vagy csak belesodródtam?”
Ha az előző életszakaszban tudatosabbá váltál, most egyre gyakrabban bukkannak fel benned ezek a kérdések:
„Mi ad nekem valódi örömet?”
„Azt az életet élem, amelyet élni szeretnék?”
„A saját céljaimat követem, vagy mások elvárásait teljesítem?”
„Van értelme annak, amit nap mint nap csinálok?”
Jellemzővé válhat a kiüresedés érzése és az állandósult fáradtság. Egyre világosabban látod, hogy a külső siker nem feltétlenül hoz belső elégedettséget.
Lehet jó állásod, biztos fizetésed, házad és családod. Mégis megjelenhet benned egy nehezen megfogalmazható hiány.
Látszólag minden rendben van, de te nem vagy jól.
Ez az életszakasz már előkészíti azt a nagyobb belső fordulatot, amely negyven felett egyre erőteljesebbé válhat.
Ezt az időszakot a materiális kiteljesedés szakaszának is nevezhetjük.
Az addig megszerzett tudás és élettapasztalat összeér. Felismered a mintákat, és képes vagy kamatoztatni őket a munkádban, a kapcsolataidban és a döntéseidben.
Amit korábban hosszú próbálkozások árán értettél meg, azt most már gyorsabban átlátod. Pontosan tudod, mi működik, kiben bízhatsz, melyik döntés hová vezet.
Szakmailag eljuthatsz arra a pontra, ahol egy korábbi fejezet befejeződik.
Ideje lenne új vizekre evezni, miközben magaddal viszed mindazt az értéket, tudást és emberismeretet, amelyet addig összegyűjtöttél.
A változást azonban könnyen megakadályozza az újtól való félelem.
Ragaszkodsz az elért eredményeidhez, a fizetésedhez, a pozíciódhoz, a megszerzett biztonsághoz. Az unalom és az érdektelenség ellenére tovább erőlteted a megszokott munkatempót.
Ekkor jelenhet meg a kiégés.
A WHO meghatározása szerint a kiégés kifejezetten a tartósan fennálló, nem megfelelően kezelt munkahelyi stresszhez kapcsolódik. Jellemzője lehet az energia kimerülése, a munkától való lelki eltávolodás és a szakmai hatékonyság csökkenése.
Nem azért következik be, mert már nem lennél elég erős, hanem azért is, mert egy lezárult életszakaszt próbálsz tovább működtetni.
Nem azért, mert már nem lennél elég erős, hanem azért, mert egy lezárult életszakaszt próbálsz tovább működtetni.
Negyven felett sokszor nem az erődből van kevesebb. Az viszi el az energiádat, hogy olyan életet tartasz fenn, amely már nem tükrözi azt, akivé közben váltál.
Képes vagy tovább dolgozni. El tudod látni a feladataidat. Még eredményes is lehetsz.
Csakhogy mindenhez egyre nagyobb belső erőfeszítésre van szükséged. Már nem visz magával a kíváncsiság és a lelkesedés, ezért akaraterőből próbálod működtetni magad.
Egy ideig sikerülhet.
Később azonban megjelenik az érdektelenség, a vasárnap délutáni szorongás, az állandó fáradtság vagy az érzés, hogy nincs kedved újabb hétfőt kezdeni.
7 X 7 = 49
Ez az egyik legfontosabb fordulópont. A kör bezárul, és lassan ráfordulunk a hazafelé vezető útra. Vissza önmagunkhoz, a lelkünkhöz és a Teremtőhöz.
A kizárólag külső világra irányuló figyelem egyre fájdalmasabbá válhat. A befelé fordulás viszont megnyugvást hoz.
A felhalmozott tudás lassan bölcsességgé sűrűsödik. Már nem akarsz mindent megszerezni és megtartani. Fontosabbá válik a lényeg felismerése.
Újraértékeled az addigi életedet.
Felülvizsgálod a munkádat, az otthonodat, a párkapcsolatodat és korábbi döntéseidet. Egyre tisztábban ki tudod mondani, mi fontos számodra, és mi nem.
Elfogadod, hogy hibáztál. Megbocsátasz magadnak és másoknak.
Ha nem a saját utadat járod, ebben az életszakaszban már erőteljesebben jelentkezhet a szenvedés. Elérkezik az idő, amikor nem lehet tovább halogatni a következő életfeladat megvalósítását.
Aki túlságosan ragaszkodik a régi életéhez, ettől kezdve már nem él, hanem túlél a nyugdíjig.
Ebben az életkorban nem kell és nem is szabad egyszerűen lezárni az életet.
Teljesen új szakmai irányt alakíthatsz ki. Új célokat tűzhetsz magad elé, és tovább építheted az életművedet.
Egy fontos választás előtt állsz:
**Alkalmazkodsz a változáshoz, vagy megmerevedsz?**
Olyan tudással és élettapasztalattal rendelkezel, amelyet csak az addig megélt eseményeken keresztül lehetett megszerezni.
Ezt nem lehet könyvekből megtanulni.
Nem kell mindent elölről kezdened. Az a feladatod, hogy felismerd, miként használhatod új formában azt, amit már tudsz.
Megadatik a lehetőség, hogy új életirányt válassz, új célokat fogalmazz meg, és tovább építsd mindazt, amit elkezdtél.
Egyre fontosabbá válik a kérdés:
„Mit szeretnék a következő generációra hagyni?”
Ebben az életszakaszban már kevésbé akarunk megfelelni, és nem feltétlenül a meggazdagodás a legfontosabb célunk.
Egészséges testet, jól működő baráti kapcsolatokat és tartalmas mindennapokat szeretnénk.
A nyugdíj lehetőséget teremthet új projektek megvalósítására. Végre nem szükségből kell dolgozni, hanem örömből lehet alkotni, segíteni vagy tanítani.
Sok nőben éppen ekkor jelenik meg erőteljesen a mentorálás, a támogatás és a tudásátadás igénye.
Ha erre a belső hívásra nem figyelünk, elindulhat a lejtmenet.
Megjelenik a kérdés:
„Ki vagyok én a munkám nélkül?”
Égetően fájóvá válhat a haszontalanság és az üresség érzése.
Hadd említsek egy konkrét példát arra, hogyan vezethet a saját életfeladat hiánya magányhoz és az élet értelmetlenségének érzéséhez.
Egy nagymama bejegyzését olvastam, akinek minden örömét a család vasárnapi látogatása jelentette.
Már csütörtökön elkezdte megtervezni a közös ebédet. Piacra ment, bevásárolt, előkészítette az ételeket, majd egész hétvégén főzött.
A vasárnapi ebédek azonban egyre rövidebbek lettek. Később lassan el is maradtak. A nagymama végül már csak dobozokba csomagolta az elkészített ételt a családtagjainak.
Amikor olvastam a történetét, mérhetetlen szomorúság fogott el.
Ez nem lehet az egyetlen életcél. Még hetvenéves kor körül sem.
Készítettem egy videót, amelyben arra kértem a nézőket, képzeljék el magukat nyolcvanhat évesen. Azt kérdeztem tőlük:
– Mi az, amiért érdemes volt élniük?
137 válasz érkezett, nagyrészt hetven év körüli emberektől. Szinte mindannyian azt írták, hogy gyermekeik, unokáik és dédunokáik jelentették életük értelmét.
Ez természetesen igaz és gyönyörű.
A család azonban nem lehet az életfeladat kizárólagos tartalma. A gyerekeknek és az unokáknak saját életük van. Ha minden örömünket és jelentőségünket tőlük várjuk, óhatatlanul függővé válunk a figyelmüktől.
Nem az a kérdés, szeretjük-e őket.
Hanem az, maradt-e mellettük saját életünk is.
Ebben az életszakaszban a tudás bölcsességgé sűrűsödhet.
Felismerjük, hogy az anyagi világon túl is létezik valami. Egyre közelebb kerülünk a lélekhez, a Teremtőhöz és az örök élet gondolatához.
Felerősödhet az intuíció. A korábban megszerzett tapasztalatok hálózatba rendeződnek, és képessé válunk tágabb összefüggések felismerésére.
Ha jól csináljuk, finoman átállunk a tanácsadói szerepre.
Nem akarjuk megmondani a fiatalabbaknak, hogyan éljenek. Nem irányítjuk őket, hanem akkor segítünk, amikor kérik.
Tapasztalati tudásunkkal támogathatjuk a következő generációt, és megóvhatjuk őket néhány olyan kerülőúttól, amelyet mi már végigjártunk.
Ha azonban nem tudjuk elfogadni a szerepváltást, kéretlen tanácsokkal próbálhjuk fenntartani saját jelentőségünk érzését.
Ragaszkodunk a hatalomhoz, a kontrollhoz és az elavult rendszerekhez. Megsértődünk azon, hogy mások már nem úgy élnek, ahogyan szerintünk kellene.
Ennek következménye a teljes elszigetelődés.
A bölcs ember nem uralkodni akar a következő generáción. Jelen van, figyel, és akkor adja tovább a tudását, amikor annak valóban helye van.
Az energiahiány néha azt jelzi, hogy már nem abban az életszakaszban élsz belül, amelyet kívül továbbra is fenntartasz.
Még mindig bizonyítasz, amikor már alkotnod kellene, felhalmozol, amikor már válogatnod kellene.
Végrehajtasz, ahelyett, hogy vezetnél és tanítanál.
Mások elvárásait teljesíted, amikor már a saját utadat kellene járnod.
Nem feltétlenül az egész életedet kell azonnal megváltoztatnod. Nem kell rögtön felmondanod, elköltöznöd vagy mindent magad mögött hagynod.
Először azt kell felismerned, mit nőttél ki.
Mi az, ami valaha szolgált, de ma már fogva tart?
Mi az, amitől nem azért fáradsz el, mert sok, hanem azért, mert már nincs benne számodra élet?
Az energiahiány egyik lehetséges oka, hogy a korábbi célok és szerepek már nem adnak belső örömöt. A nő továbbra is képes teljesíteni, de mivel elveszett a tevékenység személyes értelme, egyre több akaraterőre van szüksége a mindennapok működtetéséhez.
Nem. A hétéves életszakaszok inkább önismereti térképet jelentenek, mint merev szabályt. Az élethelyzet, a személyiség és a korábbi tapasztalatok miatt a fordulópontok néhány évvel korábban vagy később is jelentkezhetnek.
Addigra sokan teljesítették a társadalom által kijelölt feladatokat: tanultak, dolgoztak, családot alapítottak és biztonságot teremtettek. Ezután egyre erősebben jelentkezik a kérdés, hogy a felépített élet valóban tükrözi-e azt, akik ők maguk.
Nem késő. Ebben az életkorban már olyan tapasztalat, emberismeret és szakmai tudás áll rendelkezésünkre, amely fiatalabban még hiányzott. Nem nulláról kell újrakezdeni, hanem új formában lehet felhasználni mindazt, amit addig megszereztünk.
A munka nemcsak jövedelmet ad, hanem napi ritmust, közösséget, visszajelzést és identitást is. Ha ezek egyszerre eltűnnek, az ember könnyen haszontalannak érezheti magát. Ezért fontos, hogy a munka után is legyen saját célja, közössége és örömet adó tevékenysége.
Lehet, hogy egyszerűen kinőtted azt az életet, amelyet még mindig működtetni próbálsz.
A lelked nem ellened dolgozik, amikor nyugtalanságot, fáradtságot vagy ürességet érzel. Csupán jelzi, hogy egy régi feladat véget ért.
Nem biztos, hogy még többet kell kibírnod, sokkal inkább az van, hogy elérkezett az idő, amikor választanod kell. Mire használod a fennmaradó életidődet.
Lehet, hogy már pontosan tudod, mit nőttél ki, csak azt nem látod, mi következzen utána.
A Ki-csoda vagy? könyvem abban segít, hogy közelebb kerülj önmagadhoz, felismerd a benned rejlő értékeket, és megértsd, milyen életfeladat vár még megvalósításra benned.
Nem kell azonnal felforgatnod az életedet.
Először azt kell megértened, kicsoda vagy most.
