Miért negyven felett jelentkezik a kiégés?
Nő vagy. Mindened megvan, kívülről nézve sikeres, belül mégis fáradt.
Amikor először érezted, elcsodálkoztál magadon. Nem értetted ezt a paradoxont. Aztán beszélni kezdtél róla. Elmondtad a párodnak, szüleidnek, barátnődnek.
Senki sem értette, miről beszélsz.
Önzőnek tituláltak, aki túl sokat foglalkozik magával. Talán azt is mondták, jó létedben nincs más dolgod.
Aztán elhallgattál.
Ez a legfájdalmasabb pont. Amikor már te magad is szégyellni kezded azt, amit érzel. Mert már nem csak az üresség fáj, hanem az is, hogy nincs hozzá jogod. Kívülről nézve tényleg van életed. Van munkád, családod, otthonod, múltad, eredményeid, kötelességeid, szinte biztos, hogy elismerésed is.
Csak közben benned valami élettelenné vált.
És ezt nagyon nehéz elmagyarázni annak, aki még soha nem ébredt arra, hogy minden rendben van, csak ő maga nincs benne a saját életében.
Vizsgálni kezdted magad. Mi van, ha tényleg igazuk van.
Felhúztad a nyugati Big Five piramist. Álomcsalád, pénzügyi biztonság, karrier, szabadidő, utazás, egészségesnek mondhatod magad.
Most mi a fene van velem?- kérdezed magadtól.
Ez a mondat sok nőt megállít negyven felett: „Nem lehet okom panaszra.”
Mégis van benned valami nehéz. Nem harsány a fájdalom, nem is látványos az összeomlás, inkább egy szürkés belső hiány. Mintha a napjaid mennének tovább, de te már nem mennél velük teljesen.
Lássuk be, ezt a társadalom nem nagyon tudja kezelni.
Ha nincs látványos baj, akkor minek panaszkodsz? Ha van munkád, akkor örülj neki. Ha van családod, akkor becsüld meg. Ha egészséges vagy, akkor ne nyavalyogj. Ha kívülről rendben van az életed, akkor mi ez a belső elégedetlenség?
Csakhogy az ember nem csak külső rendből él. A lélek nem lakik jól attól, hogy a naptár tele van, a hűtő működik, a számlák be vannak fizetve, és a családi fotókon mindenki mosolyog.
Ha jobban belegondolsz, akkor egy meglehetősen balagyféltekés, férfias életmodellt építettél.
Hol maradt a női oldal? A jobb félteke, az intuíció, kreativitás, alkotásvágy, mások segítése, gondoskodás nem csak a családról.
Féloldalas lettél, és most a jobbik feled segélykiáltását hallod. Erről írtam már, itt találod.
Ez nem azt jelenti, hogy rosszul éltél. Nem azt jelenti, hogy amit eddig elértél, teljesítettél, letettél az asztalra ne lenne értékes és fontos.
Ezek fontos dolgok. Csak nem elegendők egy teljes élethez.
A bal agyféltekés működés tervez, számol, rendszerez, határidőt tart, teljesít, kontrollál. Erre szükség van. De ha az egész életedet ez vezeti, akkor egy idő után szomjazni kezd az a részed, amelyik nem célokat akar teljesíteni, hanem értelmet akar találni.
A jobb félteke nem lustaság. Nem álmodozás. Nem gyengeség.
A jobb agyfélteke fontosságáról írtam már.
A jobb féltekében van az intuíció, az összefüggések meglátása, az alkotás, a mélyebb kapcsolódás, a belső érzékelés, a küldetés halk hangja.
Ha ezt a részedet évtizedekig háttérbe szorítod, eljön a nap, amikor már nem kér szépen, hanem kiált.
Honnan jön? Gyermekkorig menjünk vissza.
Szinte biztosan jó kislány voltál. Jó tanuló, szorgalmas, felelősségteljes, aztán jó munkatárs lettél.
Megbízható, teherbíró, folyton bizonyító.
Jó feleség lettél, és jó anya.
A jó vagyok a munkahelyen, otthon, rendben tartom a lakást, takarítok, főzök, mosok, gondoskodom a gyerekekről, tanulunk.
És persze jó, szép, kívánatos, ragyogó feleség is vagy, mindezt egy személyben.
Ez a teljes élet? Egy teljes állás, másodállás, harmadállás és láthatatlan szolgálat egyetlen testben.
A női kiégés azért alattomos, mert sokáig erénynek látszik.
Teherbíró vagy. Megoldod. Megcsinálod. Nem szólsz. Kitalálod mások gondolatát is. Figyelsz a hangulatokra. Tudod, kinek mire van szüksége. Előbb veszed észre más fáradtságát, mint a sajátodat. Előbb gondoskodsz mások vacsorájáról, mint a saját lelked éhségéről.
És mivel mindenki megszokja, hogy te bírod, egy idő után már senki nem kérdezi meg, hogy bírod-e még. Te sem.
A szerepeid elfedték az éned, nem tudod, ki vagy.
Ez a 40 feletti női kiégés egyik legmélyebb pontja.
Nem egyszerűen elfáradsz. Persze, sok volt a munka, a család, az alkalmazkodás. A baj az, hogy annyi szerepet vittél egyszerre, hogy közben elvesztetted a kapcsolatot azzal, aki ezeken a szerepeken túl vagy. Gondolkodj el ezeken a kérdéseken:
Ki vagy, amikor nem anya vagy?
Ki vagy, amikor nem feleség vagy?
Ki vagy, amikor nem munkatárs vagy?
Ki vagy, amikor nem gondoskodsz, nem szervezel, nem felelsz meg, nem oldasz meg, nem tartasz össze mindent?
Ez a kérdés eleinte ijesztő. Csend követi. Nem azért, mert nincs válasz, hanem mert túl régen tetted fel magadnak ezeket a kérdéseket. Vagy feltetted- e valaha?
Gyerekeid kamaszok, vagy talán már fiatal felnőttek, lassan kirepülnek.
Megszületnek benned a kérdések: tényleg csak ezért születtem, hogy jó feleség, háziasszony, jó anya legyek? Ha ettől több van bennem, akkor a munkám miért nem ad belső békét és nyugalmat?
Mi az, ami még meg akar születni belőlem?
Ez az egyik legfontosabb kérdés.
Mert 40 felett sok nő életében elkezd felszabadulni az idő és a tér. A gyerekek már nem igényelnek annyi időt, mint kicsiként. A családi szerepek átrendeződnek. A munkahelyen talán már sok mindent elértél, vagy éppen rájössz, hogy amit elértél, nem ad valódi békét.
Bumm, beüt az érzés, itt állok önmagammal.
Ez lehet ijesztő. De lehet szent pillanat is.
Mert ami eddig folytonos tennivalóval volt elfedve, most végre érezhetővé válik.
Tekinthetsz erre az ébredésre Isten csapásaként vagy a karma működéseként.
De nézhetsz rá más szemmel.
Lehet ez egy segítő kéz, útjelző tábla, terelés a minőségi élet felé.
Mi van, ha ez a kvantumugrás lehetősége?
A kiégés 40 felett sokszor azért tűnik büntetésnek, mert fájdalmasan ránt ki a megszokott működésből. Addig mentél, amíg lehetett. Bírta, az idegrendszered, a tested, a lelked pedig megengedte.
Most viszont megállított.
Álmatlan éjszakák. Pánikroham. Még gyógyítható, rövid ideig tartó betegség. Eljött az a reggel, amikor egyszerűen nem tudsz tovább hazudni magadnak, kimondod: „Én nem ezt az életet akarom tovább élni.”
Ez lehet válság, és lehet kapu is. Te döntöd el.
Nem kellemes érzés, mikor egy súlyos, kovácsoltvas kaput pillantasz meg, amelyen nem lehet átcsúszni hazugsággal.
Oda csak igazsággal lehet belépni.
Vigyázat, mert két út áll előtted, ha elszánod magad a nagy lépésre.
Önismeret nélkül odakint keresel egy újabb modellt, egy új állást, új szerepet.
Ha csak kint keresed az adottságaid és az életfeladatod megismerése nélkül cselekszel, ugyanabban a gödörben landolsz.
Ez nagyon fontos.
Mert amikor egy nő megérzi, hogy nem jó neki az élete, gyakran azonnal külső megoldást keres. Új munkahely, új képzés. Új szerep. Új önéletrajz. Újabb projekt, amelybe végre belekapaszkodhat.
Tudom, ezekre szükség van.
De önismeret nélkül ugyanazt az énmintát visszük tovább az új helyre is.
Ugyanúgy túl fogsz teljesíteni. Meg akarsz majd felelni. Ugyanúgy magadra veszed mások terhét, mert jó kislány akarsz lenni, csak másik díszletben és kosztümben.
Az önazonos irány csakis önismereti út mentén vezet.
Ha ezt választod, nincsen visszaút. Csináld jól, ne rontsd el.
Ez nem ijesztgetés. Inkább figyelmeztetés.
Mert amikor egyszer elkezded komolyan venni önmagad, már nem tudsz ugyanúgy visszaaludni. Ha egyszer meglátod, mennyi mindent tettél megfelelésből, már nem tudod mindezt ugyanazzal a mosollyal folytatni. Amikor megérzed, hogy van benned valami több, akkor már nem fogod tudni örökre elnyomni.
Belső rendrakás. Fájni fog, amikor kiderül, mennyi mindent cipeltél, ami nem is a tiéd.
Mások elvárásait. Családi mintákat. Női szerepekről szóló hiedelmeket. Félelmeket. Bizonyítási kényszert, a jó kislány programját.
De csak ezután lehet valódi irányt választani.
Márai füveskönyv:
„A világ méltóság aranyfüst és játékpénz; de az emberi méltóság valóság, színarany. Miért játszol hamis pénzért, mikor Isten megtömte a zsebed színarannyal?”
Ez a gondolat különösen fontos 40 felett.
Mert az élet első felében sokszor megtanulunk játékpénzért játszani. Elismerésért, státuszért, jó véleményért. Biztonságosnak tűnő szerepekért.
Csakhogy a lelked nem játékpénzt akar. Valódit akar.
Olyan életet, amelyben nemcsak működsz, hanem jelen vagy. Abban a „munkában” nem csak teljesítesz, hanem értelmet is találsz. Kialakítasz egy olyan kapcsolatot önmagaddal, amelyben nem kell folyton bizonyítanod, hogy megérdemled a helyed.
Rá fogsz jönni, hogy az emberi méltóság nem abból születik, hogy mindenki elégedett veled, hanem abból, hogy kiállsz magadért.
Amikor éjszaka felébredsz válaszolj ezekre a kérdésekre:
S saját életemet élem?
Ez a kérdés nem arra való, hogy gyorsan felelj rá. Elég, ha magaddal viszed egy sétára.
Ha a válasz fáj, ne menekülj el előle.
Lehet, hogy éppen ez a fájdalom vezet vissza ahhoz, aki valójában vagy.
A kiégés 40 felett nőknél gyakran azért erősödik fel, mert ekkorra sok évnyi megfelelés, gondoskodás, munkahelyi teljesítés és családi szerep halmozódik fel. A nő kívülről működik, belül viszont egyre erősebben érzi, hogy eltávolodott önmagától.
A női kiégés sokszor láthatatlan. A nő tovább dolgozik, gondoskodik, szervez, helytáll, miközben belül ürességet, érdektelenséget, ingerlékenységet vagy reménytelenséget él meg. Az általános fáradtság pihenéssel enyhül, a kiégés mögött mélyebb életvezetési és önazonossági kérdések állnak.
Ez az érzés gyakran arra utal, hogy a külső siker nem kapcsolódik az életfeladatodhoz. Lehet munkád, családod, biztonságod és elismerésed, de ha közben nem teljesíted az élettervedet, nem használod az adottságaidat a „jó élet” belül üressé válhat.
A kiégés sok esetben jelzés arra, hogy letértél az élettervedről. A sors elkezd figyelmeztetni. Először csak finoman. 40 felett hangosabban jelenhet meg a kérdés: mi az én dolgom ebben az életben? Az életfeladat keresése ilyenkor nem luxus, hanem belső szükséglet.
Önismeret nélkül könnyű kívül keresni a megoldást: új munka, új képzés, új szerep, új cél. Ha azonban nem ismered fel a lehetőségeket, a jeleket, hogyan fejlődj egy feladat által, hisz ezért születtél, akkor elpocsékoltad az életidőd.
Az első lépés az őszinte szembenézés. Érdemes megkérdezni: A saját életemet élem, vagy csak jól teljesítem a rám osztott szerepeket? Ezután következhet az önismereti munka, az adottságok felismerése, a belső iránytű meghallása és az életfeladat tudatos keresése.
Rólad is szól ez a történet? Mit üzen számodra? Meg tudod fejteni egyedül? Vagy szeretnél segítséget kapni tőlem. Beszélgessünk.
Írj egy emailt. Nagyon sokszor már egy beszélgetés megkönnyebbülést hoz.
