A kiégés nem mentális hiba, hanem az agyad utolsó segélykiáltása. Május van, elvileg a virágzás, a megújulás és az életerő hónapja. Kint minden él, zöld, virágzik az akác. Esténként bódító az illata, s te hiába ülsz ki az esti csendben a teraszra, nem hozza az illat azt a „most jó, de nagyon” érzést, mint régen.
Mások kirándulnak, terveket szőnek, nyaralást terveznek. Te pedig még egy hétvégi programra sem szívesen gondolsz. Hívnak a barátaid, illene elmenni, de nemet mondasz. Ettől még rosszabbul érzed magad, mert szégyelled, hogy lecsatlakozol róluk.
Legszívesebben behúznád a függönyt és aludnál egy évet? De lehet, hogy még rosszabbat teszel? Nem veszed figyelembe az érzéseidet, hanem mint egy beprogramozott automata végzed a dolgod? Belül viszont üres minden. Kívülről minden úgy tűnik, hogy rendben vagy. Felkelsz, dolgozol, e-mailekre válaszolsz, ellátod a családot. Az összeomlás kívülről láthatatlan, nem is veszik észre. Belül viszont más van. Elfogyott az életkedved. Azt vetted észre, hogy nem örülsz annak sem, aminek régen. Egyre több erőre van szükséged a hétköznapi feladatok elvégzéséhez. Lassabban megy minden. Több pihenésre van szükséged, miközben azt hiszed, túl sokat lustálkodsz. Folyton agyalsz, a gondolataid, mint a körhinta kergetik egymást, mindig ugyanazok, eltűnnek, majd visszatérnek.
Ne bántsd magad, nem lettél gyenge, sem lusta, sem lassú! Túl sokáig mentél szembe önmagaddal. Arra neveltek, amiben most tönkremész. Légy szorgalmas, első a munka, aztán a pihenés. A nő dolga a szolgálat, a gondoskodás. Első a gyerek, utána a férj, aztán alkalmazottként megállni a helyed, és persze teremts tiszta lakást. Legyen szép a virágoskerted, ragyogjanak az ablakok, és ragyogj te is.
Hogy jutottál idáig? Gyerekkorodban azt tanultad, hogy meg kell felelni. Jó jegy, jó bizonyítvány, szófogadó illedelmes viselkedés. Ezzel fizettél a szeretetért. Persze azt nem kérdezték, hogy érzed magad. Ha panaszkodni akartál, a válasz az volt, ilyen az élet, ki kell bírni, szorítsd össze a fogad és tedd a kötelességed. Néha jól esett volna egy ölelés, akár némán is. Vagy csak egy őszinte meghallgatás.
Bárcsak látták volna a szüleid a szemedben a ragyogást, amikor valamivel foglalatoskodtál. Bárcsak felfigyeltek volna arra, hogy miben vagy jó. De az nem volt fontos. Az iskola elvárt, jegyet osztott, dicsért vagy elmarasztalt, s a szüleid is ehhez alkalmazkodtak. Kizárólag jó szándékból vezérelten. Azt akarták, hogy felnőttként biztonságban legyél. Ehhez kell egy jó diploma, biztos állás. Nem azt akarták, hogy boldog légy, arra kondicionáltak, hogy majd a jól fizető állás meghozza a boldogságot.
S most ugyanezt folytatod, fizetés, pozíció, státuszteljesítmény. Elveszítetted a belső mércét. Eszedbe sem jut ez a kérdés: Ez az én utam? Helyette ez a ritmikusan ismétlődő mondat vált hangossá: Mit szólnak hozzá?
Ahogy a korábbi írásomban is említettem, az iskolapadban nem embert neveltek belőled, hanem hatékony munkaerőt. A reál tantárgyak, a számok, a kíméletlen verseny és a „növekedj vagy elpusztulsz” mottója mind a bal agyféltekédre épített. Ez a részünk kiválóan tud küzdeni, Excel-táblákat gyártani és mások elvárásaihoz igazodni.
De van egy bökkenő. A bal agyfélteke nem tud boldog lenni. Ő csak „elérni” tud.
Amikor 40 felett azon kapod magad, hogy mindened megvan, amit a társadalom előírt, diploma, karrier, család, mégis minden hétfő reggel egy kisebb halál, az azért van, mert a jobb agyféltekéd, a belső éned ki lett éheztetve. Az intuíciód, a kreativitásod és a valódi életfeladatod ott maradt az út szélén, mert nem volt piacképes. A bal féltekéd nem az ellenséged, szükséged van rá, mert rendez, szervez, számol, mérlegel. A baj akkor kezdődik, amikor átveszi az uralmat. Mindent a hasznosság, teljesítmény, eredmény és megtérülés alapján mérlegel.
A pihenést is felvetted a naptáradba, hatékony regenerációnak hívod. Naponta meditálsz, mert manapság azt is illik, kipipálod, ez is megvolt.
Mint a tudós matematikus, figyeled a gondolataid, értékeled őket. Ez jöhet, ezt el kell engedni és az egyenlőségjel végén kapsz egy számot. Ennyi volt a jó gondolatom, ennyi a lehúzó.
A lelked gyógyítása is egy projekt. Szóval a bal félteke nem tud boldog lenni, ő csak elérni tud. Itt olvashatsz többet róla.
A jobb agyféltekés működés nem luxus és nem hobbi, nem művészkedés, hanem az emberi teljesség része. Pont úgy kellene használnod, mint a bal és a jobb lábadat. Most úgy használod az agyad, mintha a bal lábaddal kilencet szökkennél és csak minden tizedikre tennéd le a jobbat. Naná, hogy fáradt vagy!
A jobb agyfélteke olyat tud, amitől egyedi vagy. Ott lakik az intuíció, a képekben gondolkodás, a vízió, a képzelőerő, az érzelmek érzése, az összefüggések meglátása, az alkotás, az empátia, az együttműködés. Évtizedek óta elnyomtad, ne csodálkozz, hogy elvesztetted az irányt. Nem azért nem tudod, hogy mi a hivatásod, mert nincs, hanem mert azt a csatornát halkítottad le, amelyik jelezni tudná. Az életfeladat nem Excel-táblaként jelenik meg, hanem egy halk belső igenben.
Melyik féltekéd a dominánsabb? Teszteld itt.
Túl sokáig alkalmazkodtál. Fiatalon ez könnyedén ment, lendületből. Mindennek ára van. A tested, az idegrendszered, de főképp a lelked benyújtotta a számlát, már nem elég a majd kibírom, majd a hétvégén kipihenem. Az éves szabadság sem elég. Próbálkoztál egy új hajszínnel, frizurával, új ruhával, masszázzsal. Ez sem segített. Azért nem, mert nem csupán fáradt vagy, hanem eltávolodtál önmagadtól. Negyven felett hangos lett a kérdés: Meddig vagy hajlandó más életét élni?
Az emberi agy behúzza a kéziféket, szétesik, nem tud koncentrálni. Iszonyat nehezen hozol döntéseket. Szóljanak hozzád kedvesen, mégis ingerülten reagálsz. Azt akarja a tested jelezni, hogy ez nem mehet így tovább. A bal féltekéd hulla fáradt, a jobb pedig elsorvadt. Nem hallod a belső hangod, mert odakint túl nagy a zaj, sok a napi teendő és meg akarsz felelni.
Az intuíció létező jelenség, egy természet és érzékelés, veled született. Csakhogy évtizedek óta nyomod el magadban.
Emlékezz csak vissza húszas éveidre. Hajtott a véred, bizonyítani akartál, fűtött az ambíció, meg akartad mutatni, hogy különleges vagy. Mivel ez nem a belső hajtóerő volt, hanem a megfelelési kényszer a társadalmi elvárásoknak, kifogyott a szufla. A pihenés nem elég. Nem megoldás az újabb önfejlesztő könyv, a családállítás, az asztrológiai elemzés, mert utána ugyanabba az életbe térsz vissza, amelyik kiégetett. Max annyit értél el vele, hogy tovább bírod.
Ne tekints a jelekre ellenségként. Azt mutatja, hogy nem vagy a helyeden. Fáj persze, de érted fáj, nem ellened. Kinőtted az életed, mint a cipőt gyerekkorodban. Szűk, szorít, ha tovább jársz benne, eldeformálódik a lábad, mint a gésáké. Hozzá lehet szokni.
Még több önfegyelemmel, még szorosabb időmenedzsmenttel?
Terveket írsz halomra?
Ne tedd! Azt halld meg, hogy mit üzen a lelked, s ha meghallottad, kezdd el újra aktiválni a jobb agyféltekédet. Ez az önazonosság kapuja. Hívd vissza a kreativitást, a képeket, az intuíciót, a természetes tanulást, a belső figyelmet. De ne egy újabb teljesítmény legyen a cél, hanem az, hogy kapcsolatba kerülj önmagaddal. Újra és újra tedd fel a kérdést: Ki-csoda vagy?
Ne a munkakört keresd, hogy mi illik hozzád! Ne azon törd a fejed, mit írj az önéletrajzodba, hanem azt, hogyan csomagold újra magad.
Mit akar tőlem az élet?- kérdésre keresd a választ. Mi az adottságod, milyen szakmai tudásra tettél szert és az hol találkozik a világ szükségletével.
Nem kell most mindent megoldanod. Nem kell azonnal felmondanod, új vállalkozást indítanod, vagy fenekestül felforgatnod az életedet.
Elég, ha elkezdesz figyelni.
Mi az, amit már csak kötelességből csinálok?
Melyik feladat után érzem magam üresnek?
Melyik tevékenység után vagyok fáradt, mégis elégedett?
Mikor érzem azt, hogy él bennem valami?
Mit irigylek másoktól titokban?
Mire mondja a testem, hogy nem?
Mire mondaná a lelkem, hogy igen, ha nem félnék?
Ezek nem egyszerű kérdések. De nem is arra valók, hogy fejben gyorsan megválaszold őket.
Ezeket érezni kell. A saját válaszaid nem hangos felismerésként érkeznek. Néha csak annyi, hogy valamire belül kitágulsz. Valamitől könnyebb lesz a mellkasod. Valamelyiknél azt érzed, igen, ebben van élet. Tudd, hogy ez már elég ahhoz, hogy elindulj.
Májusban, amikor minden rügy kipattan, te se elégedj meg a túléléssel.
A kiégésed valójában lehetőség. Fájdalmas, kellemetlen, sokszor ijesztő lehetőség, de mégis lehetőség. A régi, mások által írt szoftvered összeomlott. Itt az idő, hogy a saját programodat futtasd.
Ehhez segítségedre van a vízöntő korszak. A régi minták, társadalmi normák romokban. Új korszak van épülőben. Használd ki a hátszelet, amivel az Univerzum téged is megsegít. Ne menj szembe a széllel.
Nem azért születtél, hogy jól fizetett alkatrész legyél egy gépben, ami egyébként szintén összeomlik. Ebbe kapaszkodnál?
Mondj nemet a régi életedre és mondj igent az újra. Nem késő.
Mi a különbség a tavaszi fáradtság és a kiégés között?
Míg a tavaszi fáradtság pihenéssel és vitaminokkal elmúlik, a kiégés mélyebb, érzelmi alapú kimerültség. Ha a hétfő reggelek fizikai fájdalmat okoznak, és nem látod értelmét a munkádnak, az agyad a célvesztettség miatt „kapcsol le”.
Hogyan segíthet a jobb agyfélteke a kiégés leküzdésében?
A kiégést gyakran a bal agyfélteke túlterhelése (számok, elvárások, küzdés) okozza. A jobb agyfélteke aktiválása, a kreativitás, a vizualizáció és az intuíció révén segít visszatalálni a belső értékekhez és a valódi életfeladathoz.
Tényleg lehetséges 40 felett új hivatást találni?
Igen, sőt, ez a legalkalmasabb időpont. Az élettapasztalat és a tudatos önismeret ötvözése a jobb agyféltekés tanulásmódszertannal lehetővé teszi, hogy ne csak egy új állást, hanem egy valódi küldetést találj.
Ha most azt érzed, hogy nemcsak pihenni szeretnél, hanem végre megérteni, ki vagy és merre hív az életed, akkor ebben segíthet a két könyv együtt. A Jobb-bal jobban abban támogat, hogy újra másképp használd az elmédet, a Ki-csoda vagy? pedig abban, hogy közelebb kerülj a saját életfeladatodhoz.
