Az intuíció nem varázslat. Így jelez a belső iránytűd, amikor nem a hivatásodat végzed.
Sokan azt hiszik, hogy az intuíció az ezotéria. Korántsem az. Az intuíció a belső érzékelés, egy hang, ami halkan suttogva mondja meg a kérdéseidre a választ. Nem kiabál. Nem bizonygat. Egyszerűen csak jelez. És éppen ezért olyan könnyű elmenni mellette.
A világ, amelyben élünk, nem a halk hangokra van hangolva. A világ a hangosra figyel. A sürgősre, a mérhetőre, a teljesítményre, a határidőre. A látható eredményre. Az intuíció pedig más nyelven beszél.
Hogyan jelentkezik? Amikor döntéshelyzetben vagy, hirtelen átsuhan. Nem több egy pillanatnál. Ahogy jött, úgy megy. Észreveszed, de nem veszel róla tudomást. Nem erőlködik, nem hangoskodik. Ha nem kellett a tanács, továbbáll és átadja a teret az elmédnek.
Ezután jön a gondolkodás, ahogyan nevezni szoktuk, az agyalás. Ezt követi a magyarázkodás, a félelem. Mások véleménye, „mit szólnak hozzá?”. Biztosan ezt is mondják: „ebből nem lehet megélni”. Megjelenik az önkorlátozó hiedelem, „nekem ezt nem szabad”, vagy „már késő”. És ne hagyjuk ki a főkolompost „nem vagyok hozzá elég jó”. Mire észbe kapsz, a belső hang eltűnt. A helyén ott marad egy jól felépített, logikusnak tűnő magyarázat arra, hogy miért ne hallgass magadra.
Őszintén szólva, ebben nagyon jók vagyunk. Le tudjuk beszélni magunkat szinte bármiről, ami élő, igaz és hív.
Az intuíció nem egyedi adottság, mindenki rendelkezik vele. Sajnos elhalkult. Nem azért, mert elveszett. Inkább azért, mert túl régóta nem használod. Mint egy régi ösvény, amelyet benőtt a gaz. Ott van, csak nem jársz rajta.
Az élet megállás nélküli rohanás, napjaidat a teljesítési kényszer uralja. Meg kell felelned az elvárásoknak. a munkádban, a családban. Legyél jó munkaerő, jó anya, jó háziasszony, jó feleség és jó nő. Elvesztél a szerepeidben. Nincs időd meghallani a hatodik érzéket. Pedig ő tudná az irányt.
Ezért olyan fontos, hogy ne misztifikáljuk túl az intuíciót. Nem valami távoli, elérhetetlen képesség. Nem csak kiválasztott embereknek van. Nem csak művészeknek, spirituális tanítóknak, különleges sorsú embereknek. Mindenkiben ott van. Csak el lehet hallgattatni. És a mai életmód nagyon hatékonyan hallgattatja el.
A napjaid nagy része kívülről irányított. Határidők, feladatok, családi elvárások, munkahelyi nyomás, üzenetek, telefon, e-mail, értesítések, bevásárlás, vacsora, gyerekek, ügyintézés, megfelelés. A tested megy előre. A lelked lemarad. Aztán csodálkozol, hogy nem tudod, mit szeretnél.
De hogyan is tudnád? Ha évek óta csak azt kérdezed magadtól, mit kell megcsinálni, akkor egy idő után elfelejted megkérdezni azt is, mire vágyom. Ez a különbség óriási. A „mit kell?” a bal agyféltekés, teljesítő, alkalmazkodó működés kérdése. Mi az, ami hív, már a jobb agyféltekés érzékelés világa. És ha a jobbik feled nincs használatban, akkor a hivatásodat is rossz helyen keresed.
Az intuíció nem veszett el, újraéleszthető. Varázsgondolatokat gyárt, ami bekapcsolja a képzeletet. Pont azt, ami kihúz a kátyúból. A jobb agyfélteke titka a spontaneitás, a játék. Nem akarsz megfelelni. Pontosan az ellenkezője annak, amire tanítottak.
Ezért olyan nehéz sok felnőttnek újra kapcsolódni hozzá. Mert gyerekként még természetes volt. Képekben gondolkodtál. Eljátszottál lehetetlen dolgokkal. Egy bot lehetett varázspálca, egy pokróc sátor, egy kavics kincs, egy felhő üzenet. Aztán lassan megtanultad, hogy komolynak kell lenni. Hasznosnak. Észszerűnek. Felnőttnek.
A játékosság eltűnt. A képzeletet háttérbe szorítottad. A spontaneitás gyanússá vált. A megfelelési kényszer átvette az irányítást. Pedig a képzelet nem gyerekes dolog. A képzelet teremtő erő. Aki nem tud elképzelni más életet, az ritkán mer kilépni a régiből.
Mivel sok-sok éve jobb agyféltekés tanítást tanítok, szó szerint felélesztem a képzelőerőt és a kreativitást a jobb agyféltekében, meg szokták kérdezni, hogy te jobb agyféltekés vagy? Nem, kétféltekés. A Jobb-bal jobban könyvem alcíme is az, hogy: Kétféltekés tanulás örömmel.
Úgy, ahogy a bal és a jobb lábadat is használod ahhoz, hogy haladj, ugyanúgy kellene a bal és jobb féltekéddel tenned. Akkor férsz hozzá a teljes kapacitásodhoz. Ez a hasonlat nagyon pontos. Senki nem akar fél lábon végigugrálni egy egész életet. Mégis sokan fél aggyal próbálnak élni.
A bal oldallal terveznek, dolgoznak, szerveznek, megoldanak, túlélnek. A jobb oldalt pedig meghagyják vasárnap délutánra, nyaralásra, hobbira, ha majd egyszer lesz idő. Csakhogy az intuíciót, a kreativitást, a belső képeket, a mélyebb összefüggések meglátását nem lehet örökké száműzni. Mert akkor csak működsz, de nem létezel. Olyan, mintha Buda és Pest nem lenne összekötve a hidakkal. Ott van mindkét oldal, mégsem tudnak egymással dolgozni. Az egyik oldalon a logika, a rend, a tervezés, a nyelv, a rendszerezés. A másikon a kép, az érzés, az intuíció, az összefüggés, az alkotás, a belső tudás.
A két oldal együtt ad teljességet. A bal agyfélteke önmagában hideg és rideg. A jobb agyfélteke önmagában könnyen elvész a lehetőségekben. Összefogással viszont irányt és formát adnak egymásnak. A jobb megérez, a bal megvalósít. A jobb látja az irányt, a bal lépéseket készít hozzá. A jobb meghallja a hívást, a bal megtervezi, hogyan indulj el.
Ezért nem jobb agyféltekés emberré kell válni. Kétféltekés emberré.
Erről bővebben írtam a bal és jobb agyfélteke egyensúlyáról szóló cikkemben.
A jobb agyfélteke eléri az intelligencián túli információt. Ez olyan érzés, hogy tudod. Nem aggyal tudod, hanem megmagyarázhatatlanul tudod. Ezt sokan átélték már, csak nem nevezték nevén.
Tudtad, hogy valakit fel kell hívnod. Tudtad, hogy egy lehetőség nem neked való, bár papíron minden stimmelt. Tudtad, hogy egy emberrel óvatosnak kell lenned, miközben semmi konkrét bizonyítékod nem volt. Tudtad, hogy valahová menned kell, vagy éppen nem szabad menned. Nem tudtad megmagyarázni. Csak tudtad.
A baj ott kezdődik, amikor ezt azonnal leminősíted. Á, csak beképzelem. Nincs rá bizonyíték. Ez nem logikus. Biztosan túlérzékeny vagyok. És máris elvágtad magad a saját belső érzékelésedtől.
Növeled az önbizalmad, alkalmazkodó képességed, problémamegoldásod. Ez azért történik, mert nem csak a logikai sémáidra támaszkodsz, nem is arra, amit már megtanultál, no meg arra, amit mások mondtak. Elkezded figyelembe venni azt is, amit belül érzékelsz.
Ettől rugalmasabbá válsz. Gyorsabban észreveszed, mi illik hozzád, és mi nem. Könnyebben döntesz. Kevésbé keresed kívül az állandó megerősítést. Nem kell minden kérdésedre azonnal tíz ember véleménye. Mert kialakul egy belső támasz.
Nem tévedhetetlen leszel. Ember maradsz. De egyre többször érzed majd: Van bennem valami, amire támaszkodhatok.
A balagyféltekés világ a logikus, a racionális gondolkodást értékeli, mert az látható, kiszámítható, mérhető. Az intuíció, az érzelmek és a kreativitás nem mérhető, nem kontrollálható. Pedig a varázsgondolatok, a dobozon kívüli gondolkodásmód ugyanolyan fontos.
A világ sokáig azt jutalmazta, aki kiszámítható, terhelhető, mérhető teljesítményt ad. Aki időben érkezik, táblázatot készít, végrehajt, alkalmazkodik, igazodik. Csakhogy a valódi új utak ritkán születnek puszta logikából.
A nagy felismerésekhez kell egy váratlan kapcsolat. Egy kép, egy ötlet. Egy furának tűnő belső iránymutatás. Nem tudom megmagyarázni, de érzem. A dobozon kívüli gondolkodás nem ott kezdődik, hogy még erősebben gondolkodsz ugyanabban a dobozban. Hanem engeded működni azt a részedet is, amelyik képekben, érzésekben, analógiákban és lehetőségekben érzékel. De semmi gond, mert az intuíció fejleszthető. Ez a legjobb hír. Nem kell különlegesnek lenned. Nem kell spirituálisabbnak lenned másoknál. Elvonulnod sem kell egy hegy tetejére. Nem kell egyik napról a másikra megváltoztatnod az életedet.
Elég elkezdeni újra használni azt, ami benned van. Képekben gondolkodni. Észrevenni az érzéseidet. Megnevezni, amit érzel. Teret adni a képzeletnek. Engedni a lehetetlen gondolatokat. Kérdezni, és nem azonnal válaszolni. Sétálni, csendben lenni, figyelni.
Ez elsőre talán túl egyszerűnek tűnik. De a belső iránytű nem zajban szólal meg. Csend kell hozzá.
A foglalkozás az, amit tanultál, a hivatás az, amiért születtél. Igazából az életfeladat megvalósulása. Ezért szenvednek oly sokan akkor is, amikor kívülről nézve jó munkájuk van.
Mert a foglalkozás lehet rendben papíron, közben a hivatásod még mindig nem kapott hangot. Lehet diplomád, szakmád, munkahelyed, tapasztalatod, fizetésed, elismerésed. Mégis érezheted azt, hogy valami nem áll össze.
A foglalkozás cimkét ragaszt rád. A hivatás azonban hív.
Miért nem találod a hivatásod? Mert a logikus, racionális bal féltekével akarod megtalálni. Pedig ezt a jobb féltekéd tudná, és utána a bal féltekéd valósítaná meg. Ez a sorrend nagyon fontos.
Sokan úgy keresik a hivatásukat, mintha álláshirdetéseket böngésznének. Miben van pénz? Mire van kereslet? Mit lehet gyorsan megtanulni? Mivel lehet vállalkozni? Mi illik a végzettségemhez? Mit szólna hozzá a családom? Ezeknek a kérdéseknek később van helyük.
Az elején más kérdések kellenek. Mi vonz? Mi hív? Mi az, amiről nem tudsz lemondani? Mi az, ami újra és újra visszatér gondolatként? Mi az, amitől kitágulsz? Mi az, amihez egyértelműen közöd van? Ezekre nem a bal agyfélteke adja meg az első választ. Ezekre a belső érzékelés válaszol.
Az életfeladat vonzódás, nem véletlenül neveztük el hivatásnak. Hív valami, ami meg akar születni belőled. Nem Excel-tábla, hanem egy belső igen.
És ez a belső igen sokszor nagyon halk. Nem biztos, hogy elsőre úgy érkezik, mint egy nagy felismerés. Lehet, hogy csak egy téma jobban érdekel, mint egy másik. Lehet, hogy valakinek a története különösen megérint. Az is gyakran mutat utat, hogy irigységet érzel, amikor valaki meri azt élni, amit te nem. Valószínű, hogy újra és újra ugyanahhoz a könyvhöz, gondolathoz, emberi problémához térsz vissza.
A hivatás nem mindig robban be. Néha szivárog. Álomban, vágyban, felvillanó képekben vagy visszatérő gondolatban. Testi jelzésben is megmutatja magát. Csak figyelj rá!
Nem bonyolult módszerrel kezdeném. Inkább azzal, hogy naponta néhány percre leveszed a páncélt. Nem teljesítesz. nem bizonyítasz, nem oldasz meg. Csak figyelsz.
Mikor feszülnek meg az izmaid? Mikor könnyebbülsz meg? Milyen téma ébreszt fel? Milyen emberi sors érint meg? Milyen tevékenység után vagy fáradt, mégis élő? Mikor érzed azt, hogy ebben van valami?
Ezek apró jelek. De a hivatás sokszor apró jelekből áll össze. Mint amikor sötétben először csak egy-egy fényfoltot látsz, aztán lassan kirajzolódik az ösvény.
Sokan azt hiszik, hogy az intuíció az ezotéria. Korántsem az. Az intuíció belső érzékelés, egy halk jelzés, amely döntéshelyzetben gyakran egy pillanat alatt átsuhan rajtad.
Az intuíció sokszor hirtelen érkezik. Egy érzés, egy belső tudás, egy finom igen vagy nem. Nem hangoskodik, nem erőlködik. Ha nem figyelsz rá, gyorsan átadja a helyét az elméd magyarázatainak.
Fantáziaképekkel, lehetetlen dolgok elképzelésével, az érzelmeid megnevezésével. Segít a képekben gondolkodás, a történetalkotás, az elmetérkép, a kreatív játék, a természetben való érzékelés, az illatok, hangok, formák tudatos megfigyelése.
A hivatás nem pusztán logikus döntés. A jobb agyfélteke segít érzékelni a vonzódást, a belső igent, az összefüggéseket és azt az irányt, amely felé az életed hív. A bal agyfélteke később segít megvalósítani.
Önmegfigyeléssel vedd észre, hogy mikor vagy flowban, mire vágysz. Lassulj le, menj ki a természetbe és figyelj. Használd az érzékszerveidet, hallgasd a hangokat, érezd az illatokat, tapintsd meg a fákat, virágokat, kóstold meg a leveleket, bogyókat. Ébreszd fel a jobb agyféltekédet és meghallod, mert megsúgja, hogy mi a te hivatásod.
A foglalkozás az, amit tanultál. A hivatás az, amiért születtél. A foglalkozás lehet egy munka, szakma vagy szerep. A hivatás mélyebb. Az életfeladatod megvalósulása.
A blogon túli magyarázatot megtalálod a YT csatornámon. Mesélek róla, itt.
Az intuíció fejlesztése nem nagy látványos fordulattal kezdődik. Sokszor csak azzal, hogy végre komolyan veszed azt, amit eddig elhessegettél. Ha olvasás közben megmozdult benned valami, ne söpörd félre. Lehet, hogy nem véletlen.
Ha úgy érzed segítségre van szükséged, hogy meghalld a lelked, a Ki-csoda vagy? Találd meg az életfeladatod könyv ebben kísér végig. Kérdésekkel, gyakorlatokkal, önismereti lépésekkel segít közelebb kerülni ahhoz, amit talán már régóta érzel, csak még nem mertél kimondani.
Mert a hivatásod nem kívül kezdődik. Hanem ott, ahol végre meghallod önmagad.
