Elmúltál 40. A B oldal forog. A gyerekek hamarosan kirepülnek, élik a saját életüket. A felnevelted őket projekt is mindjárt bezárul.
Reggel van, megint nem aludtál. Nem eleget. Bár a sorozatodon elaludtál, de amikor kikapcsoltad, kipattant a szemed. Elindítottál még egyet. Aludnom kell, mantráztad.
Beletúrsz elfeküdt hajadba. Arcodon a párna ránca lenyomatot hagyott. Iszod a kávét. Úristen, még csak kedd van, mikor lesz hétvége? És mikor lesz szabadság? Mélyről feltörő sóhaj.
Össze kell kapnod magad, mert megint elkésel. Végzed a rutin feladatot, hisz arra neveltek, hogy megfelelj. Szinte fizikai fájdalmat okoz a munka. Folyton az órát lesed. Mikor lesz már ebédszünet? Hibázol. Egyre többször. A francba! Itt vannak ezek a fiatalok, lelkesek, ötleteik vannak. Nem érted őket, honnan jön ez az életenergia. Mi a fenét szednek, hogy ennyire motiváltak?
Te is ki akarsz találni valami jót, valami ütőset, amitől mindenki elájul, mert vágysz az elismerésre, de nem jön semmi, hiába erőlteted.
Mikor lesz már este?!
Végtelennek tűnik addig az idő. Igen. Néha robbansz, pedig vigyázol arra, hogy ne légy pokróc. Arra gondolsz, kiégtél. Nincs abban semmi rossz. 40-re mindenki eljut idáig, mentegeted magad.
Tökre üres vagy. Rutin, rutin, rutin, nincs kihívás. Nincs új, nincs értelme annak, amit csinálsz.
Értéktelen vagy. Nem rossz, de nem is jó, olyan semmilyen. Talán észre sem vennék, ha nem vagy ott, mert haszontalan vagy. Nem dob fel már semmi. Nem fűlik a fogad ahhoz, hogy felhívd az ügyfelet, hogy kitöltsd a következő Excel-táblát.
A jéghegy csúcsa? Tanfolyamra küldenek. Összeugrik a gyomrod és a savat nyomja fel a torkodba.
Egymást kergetik a fejedben az önsanyargató gondolatok, megnyitva az utat a mérgező hormonoknak, melyek, mint a láva, lassan perzselve égetik el a tested.
A műszerfal jelez, ekcéma a bőrödön. Migrén, hullik a hajad. Állandósult szorongás. Ingadozó vérnyomás, enyhe pánikrohamok.
Lehet ez még rosszabb is, gondolod: baleset rák.
Otthon szükség van rád. Megcsinálod a vacsorát. Látod? Hasznos vagy. Hirtelen mindenki elvonul a kuckójába. Nem akarják hallgatni a nyomorodat, a piszkálásodat. Menekülnek? – merül fel benned a fájó gondolat.
Indul a pótcselekvés, nem hagyhatod, hogy azok a hormonok még itthon is elinduljanak.
Háttértévé, közben pörgeted az Instát. Basszus, csupa boldog ember, te pedig egy senki vagy. Újabb összeroskadás.
Nem, nem akartál abba az iskolába menni, de közel volt, és aki jól tanult, mindenki odament. A szüleid is bíztattak. Elégedettek voltak veled. Engedelmes gyerek, felelősségtudata van.
Aztán a főiskola.
Az majd jobb lesz. Nem lett. Baromira nem érdekelt, amit tanultál. Nincs más opció. Nem baj, majd utána. A karrier, fejlődési lehetőség, siker, pénz, csillogás, szabadság.
A pénz az jó. Nem tagadod. Az az egy bejött.
Jöttek a gyerekek, végre egy kis szünet. De azok az évek úgy elszálltak, mint egyetlen pillanat. Másik munkahely, új remény….helyett újabb kaloda.
Még messzebbre gondolsz vissza, apró gyermekkorodra.
Halványan feldereng, hogy mit szerettél. Imádtál a nagyiddal a kertben tenni-venni. Vetettél, palántáztál, és minden nap lested a munkád eredményét. Majd főztetek és sütöttetek együtt. Csodákat.
Megvilágosodtál. Nem, ez nem kiégés! Irodában monitort bámulni? Soha, de soha nem ezt akartad. Cserbenhagytad az álmaid. Feláldoztad a boldogságot a túlélésért. Ha néha-néha felüti fejét az, hogy mást szeretnél, a megszokás visszaránt, mint a gumipók, és még nem vagy a gödör legalján.
Ha magadra ismertél, az már jó. A felismerés az első lépés ahhoz, hogy rátérj a saját utadra. „Az önbecsülésed nem fog megérkezni magától, hanem kifejlődik, számodra fontos értékekre alapozva. Az ember legnagyobb értéke az értelemadó képessége. (Balogh Ottó)
Mi a te létednek értelme? Mi az életfeladatod, hivatásod, dolgod, amit születésed előtt felvállaltál?
„Ha hajót kapnál, ne akard átrepülni az Atlanti-óceánt, ha repülőt, akkor ne a vízben próbálkozz.” (Balogh Ottó)
Találd meg a hivatásod.
Abban tudok segíteni, hogy félrehúzzuk a felejtés fátylát. A tudatalattidban rejlő válaszokért együtt le tudunk nyúlni.
A homokórát már megfordítottad. A második szakasz pereg lefelé. Itt az idő. Döntened kell. A nem döntés is döntés, ne feledd.
