„Én a teljesség vagyok!” A mentorprogram egyik feladata, hogy ezt a mondatot hangosan, kiáltva kell kimondani. A tapasztalat azonban az, hogy csak keveseknek sikerül valóban. Vagy ha sikerül is, nem átéléssel, hanem pusztán szavak szintjén történik meg. A kérdés ezért nem az, hogy ki tudja-e mondani, hanem az, hogyan lehet eljutni az átélésig és a bizonyosságig.
Mivel a mai világban az értelmet tartjuk a legmagasabb szintnek, érdemes innen megközelíteni ezt a kérdést. Ehhez dr. Mireisz László filozófus gondolkodásának irányát követem, amely a szellemtörténetet öt nagy korszakra bontja. Ezek a korszakok nemcsak történelmi szakaszok, hanem tudatállapotok is, amelyek közül mindegyik ma is él bennünk valamilyen formában.
Ebben az időszakban az ember birtokában volt szellemi és tudati képességeinek. Az univerzumot egységes egésznek érzékelte, és pontosan tudta, hogy ő maga is ennek a teljességnek a része. A tudatosság legmagasabb fokán élt, és tisztában volt azzal, hogy a kimondott szó teremtő erővel bír. Amit kimondott, az megvalósult, mert nem volt különválasztva a világtól, amelyben élt.
Ezt követte a több istenhit korszaka. Itt az ember hite megingott a saját képességeiben, és elkezdte azokat kifelé vetíteni. Megszülettek az istenek, akik mind egy-egy belső emberi minőséget testesítettek meg. Az ember már nem önmagában bízott, hanem imádkozott azért, amit valaha ösztönösen birtokolt. Ezzel párhuzamosan fokozatosan lemondott saját belső erejéről.
A harmadik korszak az egyistenhit időszaka. A sok isten kezelése idővel túlságosan bonyolulttá vált, ezért az ember egyszerűsített. Megjelent az egyetlen, transzcendens Isten képe, akit a világból kihelyezett, fölé és kívülre. Ez a szemlélet az 1600-as évektől kezdve egészen napjainkig meghatározó. Az ember ekkor kifelé és lefelé fordult: már nem befelé és felfelé tekintett, hanem egyre inkább belesüppedt az anyagba. A kapcsolat a belső forrással egyre gyengült.
A negyedik korszak a materialisztikus világkép. Megszületett a természettudományos gondolkodás, és a tudomány mindenek fölé emelkedett. Ami nem bizonyítható, nem mérhető, az nem létezik. Abszolúttá vált az idő, a tér, az anyag és a természeti törvények. Az evolúciós szemlélet szerint csak az anyag a valóság, így az ember is pusztán anyaggá redukálódott. Lélek és szellem nélküli létezővé vált.
A világ tárgyiasult, és ennek fenntartására létrejött a fogyasztói társadalom. A fogyasztás öngerjesztő folyamattá vált, amelyben megszűnt az elég érzése, és helyét átvette a még több ideológiája. Az élet értelme lealacsonyult, az ember elidegenedett saját kreativitásától, és élete céljává az anyag vált. Az egészség is kizárólag a test szintjén értelmeződött. Bár a 19. század második felétől megjelent a lélekgyógyászat és a pszichológia, ezek is messze kerültek attól a teljességtől, ami az ember valójában.
Ebben a korszakban az ember elhitte, hogy nem tud hatni sem a világra, sem a saját sorsára. Az életből fokozatosan kiszorult az etika és az erkölcs. Az emberiség saját magának állati törvényeket szabott, és a törvényeket az hozta, akinél a pénz volt. Mammon, a pénz lett az Isten, aki kézen fogva Arimannal igazgatja a világot, a mátrixot.
Az ötödik korszak a relativisztikus világkép, amelyben ma élünk. Ez az átmenet és a választás ideje. Az ember lassan felismeri, hogy a korlátokat maga építette, és egyre többen kezdik rázni a rácsokat. Egyre többen érzik, hogy az életnek nem lehet célja a még több ideológiája. Két út áll előtted. Az új világba azok léphetnek át, akik képesek visszatérni a mágikus korszak tudatállapotába.
A tudomány is egyre inkább ebbe az irányba hajlik. Ma már maga a tudomány is kimondja, hogy az anyag nem végső valóság, és a természeti törvények nem abszolútak. A kvantumfizika eljutott idáig. Valószínűleg te is hallottál már arról, hogy egy részecske néha hullámként, néha részecskeként viselkedik. Képzeld el ezt úgy, mintha lenne egy varázslabdád, amely néha apró golyóként, máskor hullámként jelenik meg. Attól függően, hogyan vizsgálod, máshogy viselkedik.
Arról azonban kevesen olvasnak, hogy nem maga a megfigyelő számít, hanem a megfigyelő állapota. Az érzelmek és az elvárások hangolják azt a teret, amelyben a dolgok megtörténnek. Ha két gyerek néz egy kiskutyát, és az egyik fél tőle, a kutya morogni fog. Ha a másik szeretettel néz rá, a kutya csóválja a farkát. Nem a gyerek létezése számít, hanem az, amit érez. Ez pedig már önmagában is bizonyítéka lehet annak, hogy saját sorsod kovácsa vagy a benned élő teremtő erő által.
A benned lévő érzések hozzák létre azt a világot, amelyben élsz. Ezért állsz most nagy választás előtt. Belesüppedsz még inkább a technológia és a mesterséges intelligencia anyagi világába, vagy visszatérsz a mágikus erődhöz? Ahhoz az állapothoz, amelyből az életfeladatod fakad.
Az életfeladat megelőzi a hivatást, és nem fordítva. A hivatás az életfeladat következménye. Amikor ezt nemcsak érted, hanem át is érzed, szív–agy koherencia jön létre. Ebben az állapotban minden kétséget kizárva, teljes átéléssel tudod kimondani: „Én a teljesség vagyok!”
És ha még nem tudod kimondani, akkor segít a Taníts meg hinni cikkem.
És ezzel nemcsak egy mondatot mondasz ki, hanem választasz. Eldöntöd, hogy melyik új világban akarsz élni.
Ha érzed, hogy ez a szöveg nem csak értelmi szinten szól hozzád, hanem valamit felébreszt benned, akkor lehet, hogy már elindultál az életfeladatod felé.
A mentorprogramban nem tanítom a mondatot. Átélhetővé teszem..
